liturgikus jelek, szimbólumok: tárgyak, gesztusok és cselekmények, melyekkel az Egyház a liturgiában Istent és az üdvözítés művét ünnepli. - A ~ egy része ősi emberi jelkép (gesztusok: →áldás, →szent csend, →meghajlás, →térdelés, →leborulás, →kézrátétel; a természet elemei: →világosság, →sötétség, →víz, →olaj). Más részük az →Egyház alapításával együtt szimbólummá emelt tárgyak, melyek a tér (→templom, →szentély), a személy (→liturgikus ruhák, →pásztorbot, →tiara), a tárgy (liturgiában használt edények, eszközök: →kehely, →paténa, →palla, →burza, →cibórium, →monstrancia, →ampolna, →füstölő, →tömjéntartó, →pacificale, →aspersorium, →körmeneti zászló, →baldachin [2]) Istennek lefoglaltságát szimbolizálják. - A legfontosabb ~ Jézus Krisztusra utalnak (→oltár, →húsvéti gyertya, →Szentírás), ezek között a legszentebb jel a →kereszt és az →ostya. Tágabb értelemben azonban a ~ mindegyike Krisztusra irányul. Amint az Egyh. az Istennel való egyesülés és az emberiség egységének jele és eszköze, úgy a lit-nak is minden jele a megváltás misztériumát jeleníti meg látható módon (→eszközokság). Tehát nemcsak szavakban, anyag- és jelszerű módon, hanem szimbolikus cselekedetekkel is. Ebben az értelemben a ~ közé tartozik a →szentmise és a →szentségek kiszolgáltatása is. Amit az Egyh. imádságában szóban megfogalmaz (szentség formája), annak a hozzá kapcsolódó szimbolikus cselekvéssel (szentség anyagával és cselekedetekkel) testi alakot ad: pl. a kereszteléskor a frissítő és megtisztító vízzel való leöntés a Szentháromság erejéből az új életre születés és bűntől való megszabadulás szimbóluma lesz. **

Schütz 1993:359. - KEK 1150-1160.